Nyers

Nyers

Megosztás

17/12/2025

Andorunk ma 50 éves. Isten éltesse sokáig!

Ha szeretnéd személyesen is felköszönteni, gyere a Turbinába Nyersre december 28-án!
Mi ott ünnepeljük 😘😉😎🎸🎤
(Esemény kommentben.)

08/04/2025

Egyszer már megosztottuk, de akkor még nem volt nyilvános az esemény és le kellett vennünk a posztot, cserébe mostmár ami a csövön kifér 😎😉🎸🎤

Számunkra az év eddigi legjobb híre, hogy a Nyers meghívást kapott a Magyar Zene Házába.

A meteorológiai nyár első napján, június 1-én, vasárnap ünnepelhetünk kettős (sőt hármas) jubileumot is.

Ugyanis 30 éve (1995-ben) jelent meg a Nyers első hivatalos albuma, az Elmúltak a buta zenék és 20 éve, 2005-ben szüntette be aktív működését a zenekar, de ebben az évben alakult a Belmondo is, melynek első albumán (Él ilyen Alien) minden olyan Nyers dal hallható, amit az utolsó aktív évünkben, 2004-ben írtunk és rögzítettünk. Erről néhány dalt a Belmondo, a klasszikus dalokat pedig természetesen a NYERS játssza majd EREDETI felállásban.

Várunk benneteket szeretettel és kíváncsisággal! Meg persze készülnünk is rendesen. 😎🎸🎤

A rendezvény az MZH Szeged tematikájú hétvégéjének egyik főeseménye lesz.

https://facebook.com/events/s/varos-a-hazban-szeged/1290832481985292/

(A fotó is idei, természetesen Szegeden, a Dóm téren készült.)
📸: -kilián zsanett

Czutor Akusztik - Czutorchestra
fans
Belmondo
Volent Zsolt
Viktor Paczári
Czutor Zoltán
Anett Czutor
Simon Czutor

Szeretnéd, hogy a(z) közéleti személyiségod elsőként szerepeljen az Közéleti Személyiség tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Weboldal

Cím


Városliget
Budapest