PanniCake
Díszített torták, sütemények, desszertek esküvőre, ünnepekre, rendezvényekre. Torta és sütemény műhely
11/10/2022
Oh, megannyi alkalom lehetett volna mikor nemet mondok, mikor nem csinálom meg, mikor nem vállalom be, mikor abbahagyom, mikor nem fejezem be, mikor visszamondom, mikor feladom.
De nagyon sokszor kitartottam, mikor azt gondolom nem mindenki lett volna képes már rá. Mikor a józan ész mást diktált volna…de hát tudjátok, ez ilyen, mikor magadért küzdesz, az álmaidért, a céljaidért, a jövődért és bízol benne, hogy holnap már könnyebb lesz.
A holnap sokára jött el, ha egyáltalán…de rengeteg tanulsággal és boldogsággal lettem gazdagabb, amit sosem felejtek és mindig a részem marad.
Év elején még teljesen más jövőképem volt, bíztam a fejlődésben, a bővülésben, hogy együtt könnyebb lesz. Ehhez képest fenekestül felfordult minden a környezetemben, ami persze mindig változáshoz vezet. Alkalmazkodni kell, eljött a pillanat, hogy nem éri meg foggal-körömmel ragaszkodni.
Nehéz döntés volt, sok átvirrasztott éjszaka van mögötte, de úgy határoztam, hogy most elég volt. Szükségem van egy kis feltöltődésre és megnyugvásra. Váltanom és változtatnom kell, magamért.
Egy korszak lezárul az életemben, de már fél lábbal benne vagyok egy másikban és bízom benne, hogy pozitív változásokat hoz az életem minden területén.
A PanniCake Tortaműhely bezárja ajtaját, egy időre biztosan.
Köszönöm nektek a bizalmat, a felkéréseket, az együttműködéseket és a visszajelzéseket!
Fantasztikus utazás volt ez a számomra, hogy megismerhettem egy ilyen támogató közeget és társakra, barátokra leltem közben. Boldog vagyok, hogy ez megadatott és hogy sok embert sikerült meglepni egy szeletnyi boldogsággal.
Gondoljatok ti is örömmel a PanniCake-re, ahogyan én is teszem. Ha van kedvetek, írjátok meg élményeiteket, aminek a PanniCake is a részese volt, boldogan olvasnám!
Köszönök Nektek mindent és hogy eddig elkísértetek!🤍
Panni
01/09/2022
Hát hello! Kicsit eltűntem innen, de szándékosan. Valahogy nem jöttek a posztok..
Az utóbbi időszak elég fejkapkodós volt, annyi minden változott meg hirtelen körülöttem.
De közben sok jó dolog is volt augusztusban: utazás, barátok, esküvők, balaton, bécs, tenger, stb.
És hát újratervezés is..
A kata szitu engem is érint(ett), nagyon sokat gondolkodtam rajta mi legyen, hogy legyen.
Egyelőre még itt vagyok, de mától csak magán rendeléseket teljesítek.
A további átalakulásokról is írok majd egy másik posztban.
Addig pedig igyekszem az utóbbi idők tortáit megosztani veletek!
Jöhet?
16/07/2022
Ki mondta, hogy egy szülinapi torta nem lehet emeletes?!
Íme, egy szemléltető példa☝️
Na, ugye!
🤍
18/06/2022
Dínómánia🦖
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
Telefonszám
Weboldal
Cím
Rozgonyi Utca 2
Budapest
1089