MoltOpera

MoltOpera

Megosztás

A legtöbbek szerint rossz gyerekkori élmény, természetellenes énektechnika, hájas énekesek, kilométeres vibrátó. Szerintem csoda, amit nagyon kevesen ismernek Magyarországon. Főleg a 30 év alatti korosztályban. Azért vagyunk, hogy ez megváltozzon.

15/02/2017

Ma öt éve alakultunk :)

Biciklisták, szinkronúszók és sztárok 14/07/2016

HOLNAP!

A fellépők listáján olyan társulat is van, mint például a Moltopera, akiknek kifejezetten az a célkitűzésük, hogy olyanokkal próbálják megismertetni vagy megszerettetni az opera műfaját, akik ösztönösen esetleg egészen másfajta szórakozást választanának. Ez az Ön célja is?

Pontosan, én is ezért választottam őket. Ugyanakkor a Virtuózoktól kezdve az InFusion Trióig hívtam még további fiatal tehetségeket is, akikkel próbálom egy kicsit népszerűsíteni a fiatal korosztály számára ezt a komolyzenei programot.

Biciklisták, szinkronúszók és sztárok 2016-ban már harmadszor rendezik meg A Természet Operaháza nevű rendezvényt a Tisza-tónál. Az idén már háromnapos fesztivált Debreczeni Ildikó álmodta, majd valósította meg. A főként operajelmezeket készítő jelmeztervező a kultúrát az egészséges életmóddal kapcsolta össze, amikor 2014-ben -- akkor m...

Photos 11/07/2016

PÉNTEKEN A TISZA-TÓNÁL

Zemlényi Eszter, Beéri Benjámin és Emszt András közreműködésével újra interaktív operabevatót tartunk, ezúttal a Tisza-tavi Fesztivál részeként.

Július 15-én pénteken 15.30-tól láthatjátok Ágoston László előadását Tiszafüreden, a Morotva Kerékpáros Pihenőben.

További információ és jegyvásárlás:
http://operaofthenature.com/fesztival/topera/moltopera.html

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Média Cég tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Budapest