GameIn Systems

GameIn Systems

Megosztás

Egy olyan fiatal, de tapasztalt egyénekből álló társaság, akik hosszú évek óta résztvevői és formálói a hazai e-sport szférának. A játékos közösségekhez kapcsolódóan van tapasztalatunk mind online, mind offline versenyek és rendezvények szervezésében és lebonyolításában valamint az ezekhez fűződő közvetítések és podcast-ek (videó anyagok) készítésében. Ezek mellett az edukációs és a menedzsment vo

Photos from GameIn Systems's post 23/06/2024

Storytime : A Gamein studio.
Megakulásunk óta próbáljuk megtalálni a legalkalmasabb helyet a stúdiónak, hiszen egy jó bázis alapköve az egész gyártásnak.
Az első helyszín a Grafisoft park volt, ugyan gyönyörű helyszín volt, dunára néző stúdióablakkal, amit persz le kellett sörtétítenünk, de nagyon kiesett a mozgásterünkből.
A következő helyszínünk a Gamerland egy hátsó helyisége volt, de hamar realizálódott, hogy a kitelepüléseknél ez is infrastruktúrális problémákat okoz, és tovább kellett keresnünk a jó helyet.
Feloldva a problémát a belváros közepén a Váci utcában találtuk meg a következő kis cozy otthonunkat remélve, hogy a belvárosi lokáció segíti majd a mozgékonyságot. Tévedtünk.
A helyet nagyon szerettük de 3 érv ellene szólt végül.
Egyrészt a 4. emeletről körülményes pakolni, másrészt elérhetetlen autóval a környék, mert túlzottan belváros, egyirányú utcákkal, lezárásokkal, harmadrészt nem sok de 1 méterrel rövidebb volt a studio mint amennyire szükségünk lett volna.
Ezért tovább vándoroltunk.
A Nyugati pályaudvar mellett egy pincehelyiségre esett a választás.
Egyrészt mert nagyon-nagyon könnyen megközelíthető gyalog, autóval, teherautóval, bkv-val, rollerrel... mindennel.
Másrészt a belső paraméterek szuperül passzolnak a stúdió jellegéhez, mind a gyártás, mind a stúdió rész jól kialakítható volt.
És 2 dolog ami nagyon fontos: nem kellett szenvednünk a sötétítéssel, és 30 méterre sincs a legközelebbi kávézó.
A képekhez / videókhoz kommentelek külön.

Photos from GameIn Systems's post 23/06/2024

Általában mindig elfelejtek képeket készíteni, és ha csinálok is, elfelejtem felrakni, és ha fel is rakom elfelejtek hozzá sztorikat csatolni, úgyhogy íme néhány károkozásunk az éterben. Ne számítsatok többszáz képre.. Kezdjük mondjuk ezzel:
World of tanks event - Lepoard mission
Teljesen szűrreális helyszin, egy tank garázs. Nyári időjárással nehezítve.
Egy 3v3 tankverseny közvetítését oldottuk meg a helyszínen amit nem merek megnevezni sem. Valahol európában :D
Kifejezetten érdekes projectnek találtam, tankjátékot tankok közé vinni, volt néhány szélsőséges technikai megoldás, de sikeresen megtörtént a kivitelezés.
A tanulság : sosem elég 30m kábelcsatorna!

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Fotózás Szolgáltatás tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Telefonszám

Cím


Bajcsy Zsilinszky út 59
Budapest
1065