Beflow

Beflow

Megosztás

26/09/2024

Ritkán szoktam elvállalni csapatépítő tréninget, de most már 2-jára hívtak vissza az Otthon Centrumosok, így nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, mint vezető tréner. Sajnos magamról nem volt idő készíteni egy jó szelfit, mert olyan sűrű volt a program, de ezen a képen Orsi kolléganőm helyettesít most mindkettőnket. A képet én készítettem és épp pihentem egyet. ☺️ Tiszafüreden több, mint 60 embernek igyekeztünk olyan csapatépítőt tartani, ahol igazán jól érzik magukat. A visszajelzések alapján ez sikerült.

07/08/2024

Amikor az egó közbeszól.

Sokszor azért nem ismerjük fel, hogy egóból cselekszünk, mert nem rendelkezünk megfelelő kommunikációs és önreflexiós készségekkel. Az önismeret nem megfelelő szilárdsága és a konstruktív vitakészség hiánya miatt makacsul ragaszkodunk saját igazunkhoz, anélkül hogy észrevennék, az ego hogyan játszik ebben szerepet. Ilyenkor szoktuk nem elfogadni a másik ember véleményét. Amikor valaki megkérdőjelezi a nézeteinket, azt gyakran személyes támadásként éljük meg, mivel az identitásunk alapjai kerülnek veszélybe. És hajlamosak vagyunk elkerülni azokat a kellemetlen érzéseket is, amelyek akkor jelentkeznek, amikor ellentmondásos információval találkoznak. Ez a kognitív disszonancia elméletén alapul: amikor valaki azt mondja nekünk, hogy tévedünk, az egyfajta belső konfliktust okoz, amit igyekszünk elkerülni azzal, hogy megerősítjük és megvédjük saját igazunkat. Na és ebből szoktak kialakulni a konfliktusok, és sokszor a hangos viták is. Van, amikor valóban a másik félnek nincs igaza, de alap esetben az egónk valahogy így működik.

Ráadásul a nézeteink leginkább személyes tapasztalatokon és megerősítéseken alapulnak ugye. Ha egy bizonyos módon cselekszünk, és ez sikeresnek bizonyult, akkor valószínűbb, hogy ragaszkodunk ahhoz a nézethez. Ami meg nem mindig és nem minden helyzetben jó, mert lehet, hogy valamilyen nézet anno jónak bizonyult, de lehet az adott szituban meg már nem. Az igazunkhoz való ragaszkodás sokszor az önvédelem és a biztonságérzet fenntartása miatt is történik. Egyfajta védelmi mechanizmusként működik, ami segít abban nekünk, hogy stabilitást és biztonságérzetet találjunk egy bizonytalan világban. Amikor igyekszünk kitartani saját nézeteik mellett, úgy érezhetjük, hogy kontroll alatt tudjuk tartani a helyzeteket és önmagukat.

Az ego egyébként nem egy rossz dolog, segít meghatározni, kik vagyunk, hogyan látjuk magunkat és hogyan viszonyulunk a világhoz. Az önazonosságunk és önbecsülésünk alapja, és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyénként működhessünk. A baj, akkor keletkezik, ha túlzottan egóból cselekszünk, vagy gondolkodunk akár egy adott helyzetben, például egy konfliktus helyzetben, mert nem akarjuk elfogadni a másik álláspontját. Vagy amikor az ego túlzott mértéke önzéssé és arroganciává válik. Ha valaki túlságosan az egójára támaszkodik, elhanyagolhatja mások érzéseit és szükségleteit. Ez pedig meggátolja a másokkal és önmagával való egészséges kapcsolódást.
———
[email protected]
www.beflow.hu

Kép: Caroline Mitchell

30/07/2024

Azt mondja egy kommunikációs tréningemen az egyik résztvevő, hogy számára nehéz kezelni az olyan embereket, akik őt lenézik, degradálják, minősítik, alárendelt viszonyba vannak vele. A múltban a volt főnöke őt nyilvánosan megalázta többször, és emiatt alakult ki nála ez a trauma. Mikor igyekszem neki a megértésemet, támogatásomat nyújtani azt nem igazán fogadja el. Azt mondja már tudja kezelni, de mikor róla beszél, a hangja elcsuklik, szaporábban veszi a levegőt és összefüggéstelen kényszer mozdulatokat tesz a kezével: zavarban van, szorong. Ezt persze ő nem látja magán. Vagyis nincs túl még rajta. Hosszú évek után sem. De nem mondom neki. Nem mondhatom neki, hiszen nem ketten vagyunk.

Mikor a másik résztvevő hölgytől megkérdezem, hogy ő hogyan van az ilyen emberekkel/helyzetekkel, azt válaszolja, hogy nem foglalkozik ilyennel, mert tudja, hogy az egész nem róla szól. Neki is volt már hasonló esete, és szokott is ilyen lenni, de nem igazán érdekli. Észreveszi, látja, hallja, de nem "cipeli" magával. A többi résztvevőtől is megkérdezem rájuk hogyan hat az ilyen kommunikációs stílus, de másnál nem okoz nagyobb érzelmi kibillenést, csak az első hölgynél.

Mire közbevág az első, hölgy és azt mondja, -nem megvárva azt hogy befejezzem a mondatomat (aki egyébként a csapatból a legidősebb), átvéve többször is az "irányító" szerepet a tréningemen-, azért, mert nekik ilyen a személyiségük...

Én pedig azt mondom, hogy ez nem "csak" személyiség kérdése, hanem döntésé is. Leginkább a döntésé. A traumáinktól, félelmeinktől való megszabadulás is az. Tőlünk függ, hogy meddig akarunk mögé bújni és hagyni, hogy irányítsák az életünket. Ha meg sem hallod a segítséget, lehetőségeket, ha nem tanulsz másoktól, ha azt mondod, hogy ezen nem lehet változtatni, te ilyen vagy, akkor nem is fog változni semmi. Hogy nem könnyű? Nem az. Mert, ha az lenne, akkor mindenkinek menne. Nehéz kezelned egy embertípust? Akkor menj után miért. Kutasd ki magadban az okát, mert az ok az benned van. Kérj segítséget. Menj el szakemberhez. Olvass, tájékozódj, végezz önfejlesztést. Ja, hogy erre nincs időd? Nincs türelmed, pénzed, jelenésed? Ne csak panaszkodj, sajnáltasd magad, hanem tegyél ellene. Panaszkodással, nyavalygással, önsajnáltatással az ilyen helyzetek még sosem oldódtak meg.

Egy tréningen, csoportban, társaságban mindig van egy irányító, egy megmondó, egy véleményvezér, aki igyekszik (leginkább öntudatlanul) manipulálni, befolyásolni a csapat többi tagját, hogy ők is gondolják azt, amit ő. Az életben is így működik. Ha pedig manipulálható vagy, akkor máris az ilyen ember markában vagy.
———
[email protected]
www.beflow.hu

27/07/2024

“Az orvosi egyetemen a professzor odafordult egy diákhoz, és megkérdezte:
- Hány vesénk van?
- Négy - válaszolta a diák.
- Négy? - replikázott az arrogáns professzor, aki azok közé tartozik, akik élvezettel tapossák el a diákok hibáit. - Hozz egy bála füvet, mert van egy szamár a teremben - parancsolta a tanár a segédjének.
- És egy csésze kávét nekem - mondta a megkérdezett tanuló a tanársegédnek.
A tanár dühös lett és kitette a tanulót az osztályból. A diák egyébként Aparicio Torelly Aporelly (1895-1971) humorista volt, akit inkább "Itararé bárójaként" ismertek.
Mielőtt a tanuló elhagyta a termet, így javította ki a dühös tanárt: - Azt kérdezte, hány "vesénk" van. Nekünk négy van: kettő az enyém és kettő az öné. A "nekünk van" kifejezés ugyanis többes szám. Jó étvágyat a bálához!
Az élet sokkal több megértést igényel, mint tudást. Néha az emberek, amikor egy kicsit több tudással rendelkeznek (vagy azt gondolják, hogy rendelkeznek), úgy érzik, hogy joguk van másokat lebecsülni.”
********
[email protected]
www.beflow.hu
Foto: Sass Judit Foto

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Cím


Budapest
1161

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 05:00
Kedd 08:00 - 05:00
Szerda 08:00 - 05:00
Csütörtök 08:00 - 05:00
Péntek 08:00 - 05:00
Szombat 08:00 - 14:00