Brickness - BrickFit Community

„Ez a nap nem sikerült túl jól… Na majd holnap…”
Hányszor mondtam már magamnak is ezt a mondatot.
És tudod mit? Mindig megnyugtatónak tűnt. Legalábbis egy rövid ideig…

De aztán rájöttem: a halogatás nem ad valódi békét.
Csak elodázza a felelősséget.
És közben belül egyre nő a feszültség.

Az élet feladatai nem tűnnek el. Nem oldódnak meg maguktól.
És amikor újra és újra szembesültem velük, mindig ugyanoda jutottam:
A halogatás sokkal nehezebbé t***e, mint maga a cselekvés lett volna.

Egy dolgot megtanultam.
Amikor felelősséget vállalok, még ha nehéz is, valami felszabadul bennem.
Egy apró győzelem. Egy megkönnyebbülés. Egy érzés, hogy legalább megpróbáltam.
És ez sokkal többet ér, mint az a röpke “majd holnap” nyugalom!

Mert a nap végén csak egy dolog számít igazán:
Nyugodtan tudok-e lefeküdni aludni, tudva, hogy megt***em mindent, amit ma megtehettem?!

Nincs helye halogatásnak.
Nem máskor. Nem holnap.
Ma! Most!

És hidd el… sokkal boldogabb leszel, mint gondolnád.
Én már megtapasztaltam. 😉

Miért félünk a változástól?

A változás jó vagy rossz?
Nem túlzok ha azt mondom a változás az emberiséggel egyidős jelenség.
Talán ez így önmagában nem is igaz kijelentés, hiszen a változás maga az emberiséget “életre hívó” ösztön.
Így önmagában érdekes kérdés a változás moralitásán elmélkedni.
Hiszen a változás nem választás kérdése, hanem egy olyan természetes folyamat melyet személyes viszonyulásunk tölt meg érzelmekkel, melynek vége elkerülhetetlenül a döntés.
Dönthetünk hirtelen, dönthetünk megfontoltan vagy halogathatunk a végtelenségig.
Bárhogy teszünk, tettünk idővel döntéssé alakul.
A változás így is úgy is bekövetkezik.
Döntésünk pedig az idő elteltével nyer igazolást. Az eredmény milyenségét a maga természetes folyamatában ítélhetjük meg, de itt már merőben több tényezőssé válik a történet, de mi haladjunk szép sorjában:

Földünk egyedüli kőbe vésett törvénye, mely éppoly elkerülhetetlen, mint a fogantatástól induló létezésünk:
A változás.
Az idő, a tér, az ingerek. Minden ami körülvesz minket és mi azt valóságként kódolva értelmezzük az bizony változik.
Ráadásul folyamatos változásban van.
Ez az alap. Ezt kaptuk.
Mai modernkori fejlettségünk csakis őseink változáshoz való kitűnő alkalmazkodási készségeinek köszönhetőek.
Kiemelkedve a többi faj közül érzékszerveinket nem csak a túléléshez szükséges készségek fejlesztésére használtuk, hanem komplexebb feladatok megvalósítására, melyek sokszor az egyén vagy a közösség egységes jólétét szolgálták. A fejlődés pedig megkezdődött. Ehhez nem volt másra szükség, mint jól alkalmazkodni a változáshoz. Igaz, ez nem volt egyszerű feladat, hiszen az általunk ismert fajokból, csak az emberiségnek sikerült, ilyen magas evolúciós szintre fejlődni.
És ez csak a kezdet volt.
Minden amit a mai kornak köszönhetünk, az a kényelem, a jólét, melyben anélkül élhetünk felszabadultan, hogy bármely létszükségletünk kielégítetlenül maradna az bizony őseink keservesen megtett útjának köszönhető, ahol az élet adta változások folytonos lekövetése, megoldása mindig akaratosan tört a fejlődés felé.
Ez a mi szemszögünkből egy pozitív hír.
Azt is jelenhetné, hogy az ember folytonos fejlődésre van ítélve, egyszerűen vérünkben van a változás megfelelő kezelése.
Én így szeretném értelmezni, hiszen ez egy pozitív, életigenlő gondolat lenne, ami megint egy változás a jó irányba, a fejlődés irányába.

Ha viszont megvizsgáljuk a saját életünket, miként viszonyulunk a változásokhoz? Mennyire kezeljük megfelelően?
Döntéseink súlya és azok meghozatalának folyamata folytonos stresszben vagy boldog mindennapokban tölti ki életünket?
Hogyan kezeljük a munkahelyi ügyeinket, a magánéleti folyamatokat vagy egyéb elfoglaltságaink által keletkező változásokat?
Hiszen az élet zajlik, mi pedig megéljük.
Vagy túléljük.
Olykor elfelejtve az élet adta folytonos változások lehetőségét.
Döntéseink által minden egyes nap több száz új lehetőséget kapunk, a fejlődésre, mely esetünkben legyen egy öncélú megfogalmazás:
A boldogság. Közérzetünk javítása.
Nem időszakosan hanem folyamatosan.
Épp oly folyamatosan, ahogy a változás történik.
Mert a változás természetes és a változás jó, de csakis abban az esetben, ha úgy kezeljük.
Ez pedig egy nagy hatalom. Hatalom az életünk felett.
Mi ezt mégis sokszor önsanyargató magatartással, felelőtlen döntésekkel háláljuk meg.
Felnőtt emberként hiába valóvá tesszük azt a dicsőséges felelősség tudatot melyet saját jólétünk érdekében a fejlődésre szánhatnánk, életminőségünk javítása érdekében.
Hiszen ki ne akarna a legjobb önmagaként élni?!
Vajon akkor miért tesszük épp ennek az ellenkezőjét?

Itt folytatjuk…